Van az az érzés, amikor elképesztően szeretsz valakit barátilag vagy szerelemből, mellette vagy, támogatod, bátorítod, segítesz mindenben, amiben csak tudsz és sorolhatnám az őszinte szeretet megnyilvánulásainak a momentumait.
Ez meg van?
Ha nincs, képzeld el, merülj bele milyen jó érzés egy csónakban evezni olyannal, aki felé szereteted határtalan és viszonozva is van. Csodálatos.
Azonban meglehet tapasztalni az ellen pólusát ennek az élménynek és az egyik mód, az amikor végig nézed közelről, ahogyan a szeretett ember, olyan lépéseket tesz magáért, amik erősen megnehezítik az életét, de rosszabb esetben még neked is rettenetes kellemetlenségeket okoz. Látod, ahogy újra és újra belefut a saját ördögi köreibe, nem képes felismerné a nehézségét, konokul csak a saját nézőpontját fogadja el és közben elveszít/elveszítitek egymást. Nem fogad el segítséget, sőt akár még erős utálatot is viszonoz feléd, majd nincs tovább.
Nincs tovább indulattól, keserűségtől, álarctól mentes szembenézés, nincs már a szem csodálatosan tündöklő lelki tükre, eltünt. Nem látjátok már azt amikor valaha két egymásba boruló lélek tündökölve ragyogott egymás mellett.
Szerintem ez nagyon fáj, amikor már ez a csoda nincs meg, de mégjobban fáj, amikor látod, hogy egy általad őszintén szeretett ember saját maga számára teremti meg az életét megnehezítő eseményeket, vagy egyszerűen látod, hogy nem képes/nem akar igazán kimászni egy hátráltató állapotból. Nagyon fájdalmas, elönt egy érzés, ami olyan mint a sajnálat, de nem szeretem ezt a szót, mert a sajnálat által kivetett energia nem segít senkinek…… viszont akkor is bánt, fáj, kínoz az időnként feltörő gondolat, hogy basszus mi minden lehetne ebből az emberből.
Mi a megoldás?
Ha már mindent megpróbáltál, csak egyet tehetsz: ELFOGADNI. Csak a saját életedért vagy ilyen szinten felelős és a legjobb amit tehetsz, hogy tanulsz a másik hibájából, valamint a sajátjaidból és nem hajtod szét az ördögi köreidet. Mert azt, azért lássuk be, mindannyiunknak van a zsákjában kevesebb vagy több pokoli elrendezni való, amelyeknek hála bármikor állhatsz a másik oldalon.
Nyisd ki a szíved bármekkora is a baj, halld meg amit a szeretet/szíved diktál és bármennyire fáj, engedd el a kínt, napról napra engedj belőle. S Repülj tovább!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
akatachronicles 2018.02.05. 22:43:53
Zsigeri reakció volt ez részemről: gyorsan megoldani, gyorsan változtatni a másikon, gyorsan segíteni, hiszen ÉN ugye tudom, hogy min kellene dolgozni, merre kellene elindulni, mi a válasz vagy épp kérdés.
Az az opció eszembe sem jutott az első pillanatban, hogy ez tök oké. Tök oké, ha így érez az ember, tök oké, ha a másik hibázik és épp a "vesztébe rohan", tök oké "hibáktól hemzsegőnek", tökéletlennek lenni.
Harmadikként jutott csak eszembe az elfogadás, tisztelet és szeretet.
Tisztelni a másikat az erényeiért, szeretni az esendőségéért, és elfogadni, hogy ebből a kettőből van ő is, én is.
Másoknak biztosan más a tanulság ebből az írásból, máshonnan jövünk más történetekkel. Az enyém most ez volt ebben az időszakomban, a mostani körülményeim között.
