Zajongó

Teremtés, gondolkodás, úton egy elégedettebb élet felé.

Telefon, tablet, laptop gyerek kezébe nem való!

kelly-sikkema-266805-unsplash.jpg

Korunk technikai fejlődésének köszönhetően mindennapi használati eszközeinké váltak a különböző digitális kütyük, amik már nem csak a munkánkat segítik, hanem kifejezetten szórakoztatnak is. Mindez rendben is van, ameddig mértékkel használjuk és figyelembe vesszük gyermekeinkre tett hatását. Ugyanis nagyon komoly hatása van a gyermekek fejlődésére.

A gyerkőcök persze imádják ezeket a ketyeréket és nagyon gyorsan meg is tanulják használni, majd sokszor követelik is, hogy egy picit megnyomkodják vagy játszanak rajta. Ez általában egyszerű megoldás a gyermek figyelmének lekötése céljából, pedig hosszútávon pont a figyelem megtartását és a koncentrációt zavarja meg.

Túl sokszor látok kisgyermeket telefont vagy tabletet nyomkodni, és nem győzőm elégszer elmondani a szülőknek, hogy ne adják oda a gyermeknek. Szabjanak határokat etekintetben is, például legyen heti egyszer egy óra amikor játszhatnak rajta, valamint lehetőleg a szülő se használja sokat a gyermekei előtt ezeket az eszközöket.

Miért nagyon fontos, hogy ne hagyjuk őket rákattanni?

Mert függővé teszi az agyukat!

Sajnos sokszor nem hiszik el időben a szülők miért borzasztóan káros, de nagyon egyszerűen leírva: a kis fejlődésben levő idegrendszerük, testük és elméjük, olyan nagy mennyiségű új ingert kap, amelyek könnyedén függővé tehetik őket. Ez a fajta érzékkielégítés felér a felnőttkorban jellemző kábítószerek hatásaival, amelynek ismerjük a lehetséges következményeit.

Minél kisebb korban adunk valamilyen digitális kütyüt a kezükbe, annál nagyobb kárt tehetünk és minél inkább hozzászokik, annál nagyobb a valószínűsége, hogy fiatal felnőttként más káros szenvedélyek függőjévé is válhat.

Mindemellett megzavarja a gyermekek normális fejlődését és befolyásolja az agy működését. Közre játszhat a mozgásigény csökkenéséhez, amely zavarja az idegrendszer fejlődését, ami pedig figyelemzavarhoz, összpontosítási nehézségekhez, majd tanulási nehézségekhez vezethet.

Az inger sokaság hatására az ellenkezője is előfordulhat, mégpedig hiperaktivitás és túlzott mozgékonyság formájában.

Ha ez nem lenne elég, akkor komoly szerepet játszhat az alvásmegvonásban és az agresszív viselkedés megnyilvánulásában.

jakub-kriz-130010-unsplash.jpg

 

Úgy gondolom fontos számunkra a jövő nemzedéke, ezért figyeljünk rájuk, tartsuk kontroll alatt a digitális eszközök használatát és legyünk tudatosak a nevelésben.
Hozzuk vissza a mesekönyveket, mozgassuk őket és játszunk velük fantáziadús kreatív játékokat!


Folyt. köv.: a negatív hatások részletes bemutatása

A bejegyzés trackback címe:

https://zajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9514282245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Széltoló Varászlo 2018.10.04. 23:29:32

Ahogy azt a bölcs ember mondta: "minden szar, amit túltolunk" Ha épeszű mennyiséget van el vele a gyerek, semmi bajom ha mobilozik. Persze, az épeszű mennyiség itt és most egy empirikus mennyiség, szubjektív meghatározás kérdése. Lényeg hogy labdázzon is, ne csak Snapchateljen...

Zajongó

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy kiadjam magamból a gondolataimat és egyben közös gondolkodásra hívjalak Téged. Többek közt szó lesz arról, hogyan teremtünk értéket a gondolatainkkal és a viselkedésünkkel, valamint olyan témákat érintek mint, a férfiasság, kapcsolatok, felelősségvállalás, személyes tapasztalatok és minden, ami éppen foglalkoztat. Idővel részletesebben szó lesz az oktatási rendszer megváltoztatásáról és a gyermekek egészséges fejlődéséről, oktatásáról. Szeretem az egységet, így egészséges realitással érintek pszichológiai és a spirituális területeket.

Friss topikok