Úgy határoztam, hogy részt veszek egy 15O órás pszichodráma csoportban, ami nagyjából másfél éven keresztül fog tartani és úgy gondoltam a saját példámon keresztül megpróbálok erről képet adni másoknak is. Nem fogom leírni miket csinálunk pontosan, hiszen ez egy nagyon személyes és bizalmi élmény, amit nem is lehet kiadni másoknak, hanem inkább a saját tanulságaimat osztom meg.
Úgy gondolom szükséges még számomra az önismeret fejlesztése, valamint hamár pszichológiával foglalkozom, akkor legyen már egy olyan tudásom magamról, ami még tudatosabbá, hitelesebbé tesz.
Ezért is vágtam bele a pszichodrámába.
Az elmúlt években voltam pszichodrámán és családállításon is, úgyhogy nem ismeretlen számomra ez a fajta csoport működés, mégis azt vártam, hogy belecsapunk a lecsóba már az első nap, és valami komoly, mélyreható, feldolgozandó dologgal térek haza.
Szerencsére ez nem így lett, hiszen a csoportvezetőink nagyon jól felépítették a napot és kellemesen vezették a feloldódásunkhoz vezető utat, valamint jó hangulatú játékokkal kerültünk közelebb a drámához és egymáshoz.
Érdekes volt, hogy az elején csöndben idegenekként ültünk egymás mellett, én kicsit izgultam is miket tudok meg magamról, milyen komfortzónán túli élményem lesz, de ez a fajta para gyorsan tova szállt.
A nap folyamán kialakult egy oldott, laza hangulat, meglett az a csoport bizalom, amibe úgy érzem bele fogom tudni adni a személyes drámáimat.
Reggel, úton a helyszín fel azt gondoltam, hogy végre itt a tavasz, süt a nap, én meg egésznap bent fogok ülni egy teremben, na dejó, mennék inkább kirándulni. Napközben már egyáltalán nem bántam, hogy bent vagyok egy amúgy nagyon kellemes térben és dolgozom magamon. Igaz még nem volt nagy meló, de ahogy a tavasz illata, fénye áthatotta a napot, úgy szépen kialakult nálam egy oldott hangulat, amiben elég jól éreztem magam.
A délután vége felé azért már kezdtem fáradni, majd amikor vége lett és elindultam haza, rámtört egy furcsa szomorúság. Ilyen csoportfoglalkozás után volt már velem hasonló, de most nem nagyon értettem hirtelen, úgyhogy beleástam magam: egy ilyen jó nap után ugyan mi ez a keserédes szomor, ami kellemesen áthatja lényemet?
Nagy lendülettel megindultam megfejteni furcsa állapotom és rájöttem, hogy a tömegközlekedés most nem segíte. Inkább fogtam magam és az I. kerületből átsétáltam pestre, majd a dunapartól bámultam a víztükörből visszaverődő hidak fényeit és egyszercsak elképesztően hálás lettem, azért amiért ebben a csodálatos városban élek.
Majd arra jutottam a keserédes állapotommal kapcsolatban, hogy a kialakult bizalmi légkör nagyon kellemes volt számomra és úgy éreztem törődünk egymással, van lehetőség visszajelzést kapni magunkról egymástól. Ez nagyon jól esett, és rávilágított arra, hogy nagyon is vágyom erre a tanulós, bizalmi visszacsatolásra, viszont ebbe egy kis hiányt szenvedek, ugyanis nem kapom meg olyan formán, mint ahogy szeretném,
Hogy szeretném?
Párkapcsolat formájában igényelném azt a hatalmas kincset, amit egy mükődő kapcsolatban megtapasztalhat az ember.
Úgyhogy szépen összekapcsoltam az élményem a pár(kapcsolat) hiányával és ez egy érdekes, már megtapasztalt szomort hozott létre bennem. De ez mégis szép, mert rájöttem mi zajlik bennem és eszembe juttatja mire is van szükségem, mi a fontos számomra.
Szóval semmi para, nagyszerű kezdete volt ez az első pszichodráma alkalom az elkövetkezendő másfél évnek.
Folytatás következik, minden hónapban megírom a tanulságaimat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
